2015.09.20. Nawgal ahogy megígérte reggel elkísér a helyi taxiállomásra. Komótosan megalkuszik egy taxissal, aki hajlandó elvinni Deskitbe. Hogy miért akarok oda utazni és teszek meg mindent azért, hogy eljussak oda? Csak azért mert azt olvastam, hogy a világ legmagasabb (5602 m) motorikusan járható hágóján lehet odajutni és meglehetősen közel van Kínához. Ennyi. De nem így jövök el onnan!

A kb. 3 órás úton hatodmagammal utazom az 5 személyes taxiban. Csomagok a tetőn és hátul a csomagtartóban üzemanyagot is szállítunk. Ezt az autóban terjengő szagról tudom.

Már egy órája döcögünk talán a szerpentinen és még mindig látom Leh-t. Aprócska, de még látható. Végül eltűnik a hegyek közt és a már ismerősnek ható kietlen barna hegyek között furikázunk természetesen bollywoodi zenét hallgatva. Ezen az úton látok először a hegyoldalban lezuhant teherautót.

A helyiek valószínűleg „sietnek”, meg nekik mindennapos megszokott dolog lehet ez az utazás. Úgy „rohanunk” át a szállingózó hóesésben a vágyott Kardung La hágón, hogy ijedtemben rákiáltok a sofőrre: Stop, stop! Hátranéz, hogy mi a bajom. Megkérem, hogy egy fotó erejéig álljunk meg. Visszatolat, szerencsére annyira mégsem sietnek. Ráadásul hajlandó egy gyors fotót is készíteni rólam. A hágó egyébként talán csak 5390 m magasan van, de Lehben hozzácsapnak még 200 m-t, ami nem is olyan kevés, ha azt gyalogosan kell megmászni. 

Zötyögünk tovább, míg elérünk egy ellenőrző pontra, ahol a sofőr kiszáll és leadja az okmányaimat. Mivel katonai területen járunk természetesen ide is permit szükséges. Fehér ruhába öltözött katonákat látok, akik talán a közeli Siachen-gleccsert is felügyelik, hiszen egyre közelebb vagyunk a kínai határhoz.

A Shyok folyó mentén haladunk. Van itt minden, amit a tágra nyílt szem csak láthat. Szédítően magas hegy  tornyosul mellettünk és szemközt, szédítően mély völgy alattunk. Folyó, amin raftingolókat látok. Sivatag, ahol alig látni növényzetet, csak a homokot és odább mocsaras terület következik. És mindezt szinte majdnem egyszerre fogja be a szem, mert hihetetlen távolságra látni el a magasból ahogy haladunk a Nubra folyó völgye felé.

Vasárnap lévén Deskit szinte kihalt - de talán máskor is -, bár nem egy kis faluról beszélünk. 

Mivel reggel csak csajt ittam éhesen térek be egy étkezdébe, ami végre kínai. Kissé gyanúsan sok piros zselét tartalmaz a meglehetősen csípős eledel, de thalik és momók után kész ínyencség a kínai leves és tészta. 

Megelégedve baktatok a hotel felé a kapukon lévő szimbólumokat fotózva, míg rá nem eszmélek, hogy sürgősen meg kell találnom azt a hotelt, de leginkább a toalettjét. Szerencsére már nem vagyok messze és még éppen kibírom, míg megmutatják a szobámat, ahol berontok a fürdőbe és a piros zselé következményeképpen a "mérges macska fosás" miatt hosszabb időt töltök az angol WC-n. 

Közben az ablakon kibámulva nézem, ahogy valaki a magot válogatja az udvaron. Kimerülve dőlök le az ágyra és alszom egy órát.

A félkész hotelben egyébként hátul, az emeleten vannak a tágas és igazán kényelmes, kész szobák. Alvás után lebotorkálok a lépcsőn és a nepáli mindenes fiútól tűt, cérnát kérek, mert elszakadt a nadrágom. Készségesen segít a varrásban is. Egy másik lány is csatlakozik. Quatemalából érkezett és már egy hete trekkingel a környéken. Az ő nadrágja is szakadt - mutatja. Jót nevetünk és elindulunk egy közös sétára a közelinek tűnő kolostorba.

Séta közben megbeszéljük az indiai élményeinket. A lány az egyetemet befejezve indult több hónapos indiai utazásra. A tabletjét leejtette egy szirtről, ezért már csak a fejében tárolja az élményeit. Már nem is bánkódik az elveszett fotók, emlékek miatt. Készítünk fotókat is a környékről, buddhista szimbólumokról és egymásról.

A kolostor közelében ülő Maitreya Buddha szobrát a dalai láma szentelte fel 2010-ben. A Pakisztán felé néző 32 méteres szobor ülőpadján, hátul találunk egy ajtót. A beltérben Padmaszambhava mutrija fogad és tőle balra 100 kisebb Tara szobor. (Murtinak azt az istenség szobrot nevezik, ami fel van szentelve.) Persze akkor én ezt nem tudtam, csak egyszerűen megfogott a szobor és megálltam előtte imádkozni. Hihetetlen erőt éreztem áradni a szoborból. Nevezhetjük ezt a saját érzeteim felerősödésének, hiszen ezek az érzetek bennem vannak, mégis rendkívüli és máig emlékezetes érzés volt ott állni. Alig tudtam elszakadni a látványtól. Mintha a VIII. századi tantrikus misztikus tanító elevenedett volna ott meg.

Ezután átsétáltunk a kolostorba. Szép kis távolságra és emelkedőre épült a hatalmas területen álló kolostor együttes. Az üresnek tűnő udvaron egy szerzetes bácsi közeledett és beszédbe elegyedett velünk, majd meghívott a kis szobájába, ahol frissen készített csajt nekünk. A bácsi a "közeli" faluban lakott, de 11 éve a kolostorban él - tudtuk meg többek között.

Mivel nem is volt olyan közel a szállásunk, vissza indultunk, nehogy ránk esteledjen. Így is sötétedett, mire a hotelba értünk. A nepáli fiú kiváló szakácsnak is bizonyult, mert fenséges friss vacsorát rittyentett nekünk. Miközben a keze járt, a szája sem állt be. Megtudtuk hogyan került a hotelba, ott mi a dolga és viccesen elszórakoztatott, míg elkészült a vacsoránk.

Igazán gyönyörű napom volt, amire mindig szívesen emlékszem vissza.

2015.09.19. Pangongba nem találok útitársakat, ezért ketten utazunk Vinod Bhai-al egy kedves egyetemista sofőr vezetésével. Mivel a kopár, barna hegyek közt elterülő hosszú és keskeny, 4350 m magasságban fekvő Pangong-Tso (tó) kisebb része indiai területen és 3/4-e kínai (Tibet) területen fekszik, az utazáshoz csoportos engedély szükséges (min. 3 fő) – ezt ugye mi már beszereztük. A kb. 5 órás utunk (csak oda) egyre kopárabb hegyek közt vezet.

Utunk során bollywoodi zenéket hallgatunk és van bőven időnk sofőrünkkel beszélgetni szokásos hétköznapjairól, terveiről.

A fenti útvonalat már magunk mögött hagytuk.

Felfelé tartó utunkat jeges átfolyások tarkítják.

Áthaladunk a Chang La (Északi-átjáró) 5360 m magasságban lévő hágóján.

Itt találkozom eddigi életem legfagyosabb WC-jével, ami lényegében egy befagyott hmmm… barnás mi is? (jégkása?), melynek szélét megmelengetem kissé.

Út közben több helyen látunk elhagyottnak tűnő kotró gépet. A gépekkel lényegében a leomlott hegyet túrják, egyengetik út formájúra.

Hihetetlen, de emberek élnek ezen a környéken is. Jakokat tenyésztenek (fél)nomád módon.

Ismét kis pihenő következik. A megfáradt utazók kekszet, csajt, enni-innivalót vásárolhatnak a helyi boltban. Egyébként ez valami határ is, ha jól értelmezem.

Aki ejtőzni szeretne kicsit megpihenhet itt és elfogyaszthatja enni-innivalóját.

Számomra a tó azért érdekes, mert láttam néhány filmben (The Fall, 3 idiots, Dil Se, Heroes, Swades. Főleg a Swades (https://onedrive.live.com/?authkey=%21APBk0hCjsRxJ%5Fe4&cid=C93A445BDCDE2399&id=C93A445BDCDE2399%21775&parId=C93A445BDCDE2399%21763&o=OneUp) képkockái maradtak emlékezetesek. Az NRI-ről (hazatérő indiai) szóló kultfilm meghatározó élményem. Retinámba égett képkockákon látom, ahogy a szemközti hegyek felé siklik egy hajó néhány indiai férfival. A sós vizű tó és a kietlen táj gyönyörű. Nem is tudok a fotókhoz több kommentet fűzni, hiszen magukért beszélnek.

Megéheztünk. A kifőzdében zöldséglevest és a helyben szokásos momót eszünk az elmaradhatatlan csájjal. Némi szabad téblábolás, fotózás után visszaindulunk Lehbe.

A hegyen "stopposok" is előfordulhatnak. Vezetőnk három gyógynövényt gyűjtő asszonyt lát meg az út szélén. Udvariasan megkérdezi, hogy felveheti-e őket. Az asszonyok nagy magasságban, veszélyes helyekről gyűjtik a gyógynövényeket és igencsak elfáradnak a napi munkában. Természetesen örömmel vesszük a csatlakozásukat, hiszen van bőven hely az autóban. Fáradtságos munkájukról ennyit tudok meg és még néhány apróságot a szokásos honnan jössz-hová mész, családi kötelékek kérdéskörben. Pár szóval, nagyrészt mosolyokkal kommunikálunk, míg meg nem érkezünk a falujukhoz.

Nem mondhatnám, hogy megbántam az utazás többlet költségét. Nem volt túl sok, ellenben kényelmes, bensőséges utazásban van részem. (Minden úgy történik, ahogy kell).

Este, Lehbe érkezésünk után nyakamba veszem a várost, hogy útitársakat keressek Deskitbe. Lejárom a lábam, míg irodáról irodára kérdezősködöm, de csak én kívánkozom oda. A taxi állomáson - ahová a központi turista információból küldenek a rendkívül segítőkész és udvarias hölgyek - a sofőrök nem akarnak angolul érteni. Megértem. Fehér utast szállítani kényelmetlen feladat, hiszen a check pointokon miatta kell megállni, leadni az iratokat. Kitől is kérhetnék segítséget, ha nem Nawgaltól (a sarki iroda tulajdonosa). Rögtön el is rendezi a sorsomat. Megbeszéli a deskiti hotelkapcsolatával, hogy másnap érkezem. Megadja a szállás nevét-címét, majd reggel kibattyog velem a taxi állomásra.

2015.09.18. Ma először a Lehtől 45 km-re lévő Hemis XI. századból datált kolostorába utazunk. Az Indus völgyében épített kolostort 1672-ben kezdték újra építeni és Padmasambhava tiszteletére június elején szoktak itt fesztivált tartani. Padmasambhava a VIII. században élt tantrikus misztikus tanító, akit Buddha második megtestesülésének tartanak. Nagy erőt tulajdonítanak neki, amit volt szerencsém megtapasztalni Deskitben.

Egy legenda szerint egy hercegnőnek adott tantrikus tanításokat. Amikor a hercegnő apja ezt felfedezte, el akarta égetni, de a füst eloszlása után Padmasambhava meditációban ülve, életben maradt. Ezért a király felajánlotta neki az országát és a lánya kezét :). Ezután Nepálba költöztek és a tantrikus gyakorlásaik során kifejlesztették a „szivárvány testet” és ma is élnek, ha meg nem haltak.

Átlagos turistaként járom be a kolostor területét. Semmit nem tudok a buddhista tanításokról, mitikus alakokról. Csak egyszerűen csodálom a festményeket és szobrokat, szívom magamba a légkört.

Sűrű a program, indulunk vissza Leh felé.

Shey palotája felett már a XIII. században erőd állt, majd a XVII. században épült meg a palota, amelyet nyári rezidenciaként használt Ladakh uralkodója. Miközben kikászálódok az autóból elfelejtem, hogy a fényképezőm az ölemben van és hangos csattanással esik a sarkára a kemény földön. Egyelőre nem látom baját, de később elszabadul benne egy alkatrész, ezért a következő két évben - mint a régi macska-egeres játékban - megpróbálom a fekete foltot kipöckölni a látótérből. Később nemes egyszerűséggel a fekete félholdak "vízjelként" mutatják a fotóimon a készítő kilétét.

A palotában Shakyamuni Buddha három emelet (12 méter) magas szobrát csodálhatjuk meg. Ladakh második legmagasabb, a környékbeli rézbányákban bányászott rézből készített Buddha-ábrázolását 5 kg arannyal vonták be.

A 3415 méter magasságban épült palotából az Indus völgyére tekinthetünk le.

Lehben meglátogatjuk a palotát, amelynek újjáépítése most is szorgalmasan folyik. Csodálkozva figyelem az út mellett „serénykedő” embereket, akik a hátukon „puttonyt” viselő társuk hordozó alkalmatosságába egy-egy óriási követ emelnek. Battyogva követem a cipekedő munkásnőt és azon gondolkodom, hogy amennyiben ezzel a módszerrel épült a palota, jóval több közmunkásra volt szükség. Ebben a tempóban hosszadalmas lesz a renoválás. A toilet már kész van. Mindig tervezem, hogy egy posztban összegyűjtöm az útjaim során használt különféle WC-k fotóit.

Végül megtekintjük a Shanti Sztupát, amelyhez hasonlót Zalaszántón járhatunk körbe. Nekem épp a lehi esik közelebb, ráadásul az otthoniról nem is tudok ekkor még. Azért talán két évvel később „kedveskedő meglepetés ajándékként” egy ismerősöm elvisz a zalaszántóihoz is. És persze meglátogatom az itthoni tari sztupát is.

Késő délután még megpróbálunk útitársakat találni Pangongba, ami eleinte nem sikerül, de végül egy irodában épp találnék helyet egy shared taxiban, de Vinod Bhai nem fixálja. Megállapodásuk ellenére nem telefonál vissza az irodába, inkább indiai szokás szerint a kiterjedt családi körrel chatel. Éhes vagyok, ezért egy étteremben eszem valamit.

Elhatározom, hogy visszamegyek az irodába és fixálom a másnapi utunkat, de nem találok vissza. Ezért megpróbálom rendezni a saját utamat is Deskitbe. A központi Tourist Office-ban a taxi állomásra irányítanak - ott biztosan találok Deskitbe tartónó taxit. A helyi sofőrök azonban vagy elutasítanak, vagy nem állnak szóba velem. Nem csodálom. Miattam kéne minden check pointnál megállniuk, leadni az irataim másolatát, hiszen éppen azért kell kiváltani, mert ha elvesznék, azon a környéken keresnének. Mire hosszas bolyongás után visszatalálok az irodába, azzal a hírrel fogadnak, hogy mivel az idős úr nem fogadta el az ajánlatot, fél órával korábban eladták a helyeinket másnak. Ismét nagyon dühös vagyok a hátráltatás miatt, végül lefoglalok egy autót két főre. Fáradt vagyok a hasztalan téblábolás miatt és a szállásunkra visszaérve sokat zsörtölődöm Vinod Bhai-al, aki eddig békésen mesélte élményeit a hozzátartozóinak. Engesztelésül kapok egy papírzacskónyi momót, mivel tudja, hogy mindig éhes vagyok, ezt kifejezetten nekem vette.

2015.09.16. Hajnal 5-re a belföldi reptérre taxiztunk Vinod Bhai-al. A reptéren kiveszek némi készpénzt, és ezzel le is tiltom a bankkártyámat, mert nem jelentettem be a banknál, hogy Indiában fogom használni. Még szerencse, hogy "van másik". Fontos figyelmeztetés: mielőtt "idegenbe utazol", közöld a bankoddal, hogy mikor és hol várható szokatlan költés, hogy ne kerülj kezelhetetlen helyzetbe!

Mivel a jegyeinket külön vásároltuk, a megbízottja 1 órával későbbre vette a jegyét, így egyedül indulok az Indus folyó menti kősivatagba épült Leh-be. Csodás kilátásban van részünk az egy órás út során a Himalaya fölött repülve mindannyiunknak, hiszen csak annyian utazunk a gépen, hogy mindenkinek jut ablak melletti hely.

Csodálkozom is rajta, hogy ennyi gép indul, ilyen kihasználatlansággal. Az indiai hadsereg által szigorúan őrzött, 3256 m magasságon létesített repülőtérre a délutáni széljárás miatt csak reggel érkeznek járatok és a földet érés sem egyszerű. A leszállópályát csak egy irányból lehet megközelíteni egy „domb” megkerülésével és az az érzésem, mintha dombnak felfelé landolnánk, jóformán a kicsinyke reptér bejárati ajtajánál.

A kiszállás és érdekes érzetet kelt, hiszen rövid idő alatt 3000 métert emelkedtünk. Ráadásul 34 fokból érkezünk a relatíve hűvös hegyek közé, elkél a vastag dzseki a 16 fok körüli időben.

A csomagokat várva hirtelen tör rám egy fáradtság érzet és kissé meg is szédülök, amint a zsákot a hátamra kapom. Útitársam csak egy óra múlva érkezik ezért tétován felkeresem az üres mosdót, majd a kijárat közelében lévő pulthoz megyek és szállás után érdeklődöm. Meglepően le vagyok lassulva és keresem az elveszőfélben lévő angol szavakat. A szervező megfelelő árú szállást (800 RS) és taxit ajánl, így rögtön megegyezünk és pillanat alatt elbóbiskolok a váró egyik ülésén. 70 éves útitársam érkezésekor rögtön taxiba szállunk és egy igazán szép kis szállodába érkezünk. Rögtön megmutatják a tágas szobánkat és gyorsan tálalják is a frissen készült ebédet is. Kis hányinger féle is kerülget evés után, ami szintén a magassági betegség tünete.

Amikor ilyen hirtelen kerül az ember ekkora magasságba (ha jól emlékszem 8-900 m/nap emelkedés az ideális) magassági betegség léphet fel. Ennek tünete volt a szédülés és aluszékonyság, amit sok folyadék (gyömbéres tea, víz) és nagy szénhidrát löket bevitelével és pihenéssel orvosolhatunk. Fontos szabály, hogy 1-2 napig nem szabad magasabbra emelkedni, illetve 300 m-nél magasabbra semmi esetre sem.

Miután jól lakunk és a lehető legtöbb vizet is megisszuk ledőlünk aludni, bár alig múlt dél. A fáradtságérzet ellenére sem a szokásos a pihenés. Bóbiskolások után többször felébredek. Furcsa álmomban többek között látom, érzékelem az érrendszerem és a benne keringő vért. Hiába, szervezetem minden részének alkalmazkodnia kell a hirtelen nyomásváltozáshoz, oxigén hiányhoz.

2015.09.17. Reggelre örömmel tapasztalom, hogy kipihentnek érzem magam és a reggelire várakozva kiülök a napsütéses kertbe, ahová hamarosan megérkezik a frissen készített, bőséges és igazán ízletes házi koszt. Ezután útnak indulunk a napunk megszervezésére. Az udvarról kifordulva rögtön egy utazási irodába botlom - van bőven a városban. A Ladakh Insight Tourist Agent névre hallgató szobácskában egy kedves fiatalember fogad és megígéri, hogy másnapra beszerzi a szükséges permitet (engedélyt) a későbbi utazásainkhoz. Ma Lamayuruba és Alchiba induló „shared taxival” utazgathatunk „szinten”. Így eleget teszünk az egészségügyi szabályoknak és nagyszerű látnivalókban, élménydús utazásban is részünk lehet. 

Ladakhot tiszta, hűvös napsütés, gyönyörű kék ég és hatalmas, sokszínű kőhegy vonulatok jellemzik. Nem sok növényzetet látunk utazásunk során, a hegyek színe azonban igen változatos: sötétzöld, bordó, sárga, szürkés, fehéres. Menet közben megállunk néhány gyors fotóra a Magnetic Hill előtt. Érzéki csalódásról van csupán szó, hiszen egy bizonyos szögből és helyről - ami fel van festve az útra -  az az érzésünk támad, mintha a hegynek felfelé látnánk a vízfolyások vonalait. Kanadában, Görögországban lehet még hasonlót látni.

Találtam egy kis hindi narrálásos vidit is :)

Időnként a kanyargó Indus folyó mellett haladva érünk a Lehtől 130 km-re lévő Lamayuruba, a környék legrégebbi bon vallási monostorába. Az 1038-ban épített monostor azon a szent helyen áll, ahol Naropa Mahaszidha szerzetes meditált és később az általa a víz felajánlásához használatos árpaszemek szvasztika formában keltek ki. A szent helyet minden konfliktus idején, minden vallási felekezet tisztelte és ide vonultak el tárgyalni. 1843-ban azonban Jammu királya lemészárolta a szerzeteseket és lerombolta a monostort. Később egy másik monostor vezetője által szervezett gyűjtésből építették újjá. A „felszabadulás földjének” nevezett kis faluban többnyire szerzetesek élnek. Életük egyszerű, hiszen igen zord a vidék. Június és szeptember közt tudnak némi zöldséget, gyümölcsöt termeszteni és az állattartás is nehéz.

A monostor épületeit járva egy kis templomba lépek be, ahol egy szerzetes mutatja, hogy menjek a szentély mögé. Beóvakodom és egy hatalmas, ezer karú Avalokiteshvara (Tibetben Chenrezi) szobrot találok. Avalokiteshvara "Az Úr, aki lenéz könyörülettel". Az őt megszólító mantra az egyik legismertebb buddhista mantra, az Om Mani Padme Hum. A Dalai Láma e bódhiszattva szellemi kisugárzása. Távol-Keleten Avalokiteshvara női bódhiszattvává változott, a neve Kuan Jin lett és a mindenre kiterjedő könyörületes tevékenységét próbálták meg így ábrázolni. 

Avalokiteshvara szobra előtt kicsit imádkozom, de hirtelen neszezésre figyelek fel. Rögvest megpillantom a nesz okozóját is, egy egérke személyében. Szeretném lefotózni, ezért óvatosan előveszem a gépemet, de az egérke ijedten elszalad. Ezután imádkozom csak igazán a bódhiszattvához: kérem, hogy az egérke ismét jelenjen meg, hogy lefotózhassam. Az ember lányaként gyakran meginog a hitem, de talán bizonyítékként, vagy inkább áldásként, az egérke kisvártatva a szobor bal csuklójáról pislog rám. Ha ránagyítasz a képre láthatod a kis szürke jószágocskát. OM MANI PADME HUM.

Miután vásárolok néhány kézzel készített, szépen dobozba csomagolt illatos füstölőt, visszafelé indulunk Alchiba, a X. században kashmiri stílusban épült kolostor komplexumba. 

Ladakh legrégebbi festményeit láthatjuk Alchiban. Lochen Rinchen Zangpo (958–1055) más néven Mahaguru, a szanszkrit buddhista szövegek tibeti nyelvű fordítója alapította a buddhizmus második tibeti elterjedése idején. A Dukhang, vagyis a Közgyűlés terme a kolostor komplexum középpontja. A szerzetesek itt tartották az ünnepségeket. Az ősi fa ajtókeret még az eredeti a templomon és gondosan nyitják-zárják a szerzetesek. Csak egy szerzetes kíséretében léphetünk be, illetve a csoport utolsó tagja után azonnal belekatolja. Fotózni tilos, csak képeslapot tudok vásárolni. 

A XII-XIII. században számos kiegészítés történt az ősi templomon. A Sumtseg egy 3 emeletes épület, amelyet belül kashmíri művészek díszítettek tibeti stílusban. Az oszlopos veranda az előszobából a csarnokba vezető folyosón ezer buddhás freskó látható. A freskók Vairochana fő istenséget veszik körbe. A mandalákban Buddhák, Bodhisattvák, istennők, istenségek freskóin láthatóak.

A XII. századi Manjushri templom épületében különös, fából faragott, festett szobrok kavalkádja látható. Némelyik ijesztő hatással van rám. A 6 m magas faragvány a plafonon keresztkötéssel van összekapcsolva. A szobrok a kis épület közepén négyzet alakban, egymásnak háttal ülnek. Sikerül néhány fotót lopnom, de egy francia férfi hangos kiabálással riasztja a kísérő szerzetest. Már korábban is problémázott, hogy eléje álltam és tovább próbál kötözködni velem. Hát franciául azt gajdol amit akar. Faképnél hagyom és a kolostor udvarán a talán legrégebbről datált sztúpához megyek, ami a korai XIII. századból maradt fenn.

Leh-be érve az utazási irodában megkérdezem, hogy sikerült-e útitársakat találni a Pangong tóhoz. Egyelőre nem, de másnapra is bőséges program akad. Leh környéki kolostorokat és Leh nevezetességeit látogatjuk meg.

2015.09.14. 4:20-kor landolunk Delhiben. Első utam egy Hanuman Mandirba (Majom istenség) vezet. Nem éppen azt találtam el, amit kinéztem magamnak, de nem messze található az egyik metró megállótól. Út közben egy turista irodafélében kapok egy térképet és meghívást esti időtöltésre. A templomban a pandit (pap) egy hosszabb szent szöveget chantol (énekel, recsitál). Megnyugtató érzés ismét megpihenni egy helyi szentélyben. A szomszéd teremben egy  Shiva lingamon végzik a nők a szokásos szertartásukat. Hosszabb pihenő után indulnék a Vinod Bhaial megbeszélt találkozóhelyünkre, de eltérít egy kereskedő. Megjegyzi, hogy nem jól vagyok öltözve. Tudom. A farmer, vállpántos felső csak utazó ruhám. Gondoltam ezúttal már az út elején veszek magamnak helyi ruhát. A nepáli férfi elvisz a boltjába. Út közben megbeszéljük a nepáli helyzetet, hiszen április 25-én földrengés majd május 12-én utórengések voltak az országban. Nagy a munkanélküliség, ezért jött Indiába dolgozni. A boltban teázás közben, hosszas válogatás után vásárolok egy szép és vékony anyagból készült salvar-kamez (nadrág-blúz) öltözetet és egy hosszú ujjú pamut inget. Nem olcsók a ruhák és kiderül, hogy a melegben a vékony anyag nem is annyira szellős, mint egy olcsóbb pamut együttes lett volna. 

Riksával megyek a Gurudvarába a szikhek templomába, ahol Vinod Bhaial van találkozóm  (bhai - testvér/báty). A 70 éves bácsival az előző utam során ismerkedtem meg és azóta is gyakori skype és telefon kapcsolatban vagyunk. Mivel indiai születésű és idős is elnézhető, hogy kb. egy órát késik. Addig a templomban időzök és hallgatom a számomra kedves szikh zenéket.

Később metróval utazunk át Delhi másik részébe az Aksardam közelében lévő, híveik zarándokszállásául épült szállodába. Állítólag fehér embert nem szívesen látnak itt. A Swami (igazgató) hívatja is Vinod Bhait. Elbeszélése szerint valahogy kimagyarázta a dolgot, bár szerintem nem túlságosan hihető, hogy a felesége lennék. Iratokat szerencsére nem kérnek. A szálláshoz étkezés is tartozik. A menü az általában szokásos tháli: rizs, chapati, zöldséges szószok és a kedvencem achar. Az achar mangóból készült csípős-chilis "savanyúságféle", ami általában megtalálható az éttermek asztalain. Kis pihenés és vacsora után a szálloda melletti kisebb szentélyben részt veszek az esti aartin (szertartáson) és beszédbe elegyedem a nőkkel. Az egyik hölgy, aki Amerikában él, sokat mesél az útjukról. Hindu ő is, csak nem mindegy, hogy ki a közvetítő – mondja. Az övéké Swaminarayan, akinek élettörténetével másnap meg is ismerkedem. Nagyon fárasztó a hőség a kimerítő utazás után, így hamar elnyom az álom.

2015.09.15. Reggeli után a közeli Aksardam templomkomplexumba megyünk, amelyet mindössze öt év alatt építettek fel. A bejáratnál "bakták" hívők segítik a tájékozódást. Vinod Bhai mindenkinek elmeséli megismerkedésünk történetét és, hogy mennyire érdekel a hindu filozófia ezért az egyik hölgy megígéri, hogy délután végig vezet a komplexumon. Megnézzük a csodás tematikus kerteket, kiállításokat, amelyekből a legérdekesebb egy csatornarendszerben kialakított csónakos utazás. A két parton a szekta (nem igazán örülnének ennek a kifejezésnek) alapítójának, Swaminarayan életének főbb eseményeit láthatjuk diorámákban. Sajnos a csónakok igen gyorsan haladnak, hiszen rengeteg a látogató, így egy-egy kép cselekményében nem lehet elmélyülni. Fotózni tilos, csak a honlapjukat tudom bemutatni, ahol kiválóan lehet tájékozódni: https://akshardham.com/explore/ Elérkezik az ebédidő, visszamegyünk a zarándokszállásra. Vinod Bbhai az ügyeit intézi és majd le is pihen, mert este megnézzük a látványos water showt.

Visszamegyek a komplexumba és Snehu Ben (Ben-néni) lelkiismeretesen kalauzol, átadva végtelennek tűnő tudását. Angol tanár volt egy középiskolában és most heti 3 napot volunteerkedik (önkénteskedik) a templomban.

A pénztáraktól a látogatóközpontig vezető úton 10 kapu mellett haladunk el. A hindu kultúra 10 irányát szimbolizálja, így 10 irányból érkezik áldás a belépő felé. A látogatóközpont plafonjáról körben csengők lógnak, amelyek a felemelt követőket (2-300 között vannak) szimbolizálják. Ezután egy óriási márvány lábnyomhoz érkezünk. A lábnyom Swaminarayan megtestesülését szimbolizálja, hiszen lábnyoma csak az élő embernek van. A komplexumot az ez előtti Guru (mester) álmodta meg és mai MLM módszerrel építette fel, vagyis mindenki hozott néhány devotit (hívőt). A hívők tudásukkal, mérnöki és egyéb munkákkal, adományokkal támogatták az építkezést. Ezzel rengeteg embernek adtak és adnak munkát (Egyik munkás például a templom tavának aljzatát tisztította, amolyan "ablakmosó" féle eszközzel, amivel a padlón szokták a vizet összehúzni.) és felélesztették az ősi művészetet is. A kupolákba virág mintákat szokás faragni, de itt az egyikben madarak vannak, mert galambok repkedtek az építkezés körül és az egyik építő azt mondta felemelhetnék a madarak a kupolát. Amikor elkezdték a munkálatokat, egy Ganesha (elefánt fejű istenség) szobrot találtak, ezért van a templom körül rengeteg elefánt szobor, amelyek különféle történeteket mesélnek el. Például a kecske meséjét, aki az elefánt lábnyoma elé feküdt, ezzel az oltalmába helyezve magát. Az elefánt ezért megvédte a kecskét az oroszlántól. Egy másik történet azt meséli el, hogy Archimedes előtt hogyan mértek az emberek súlyt. Egy király egy elefánt súlyú aranyat akart adományozni, de ki kellet találni hogyan mérjék meg. Az elefántot csónakba rakták és felrajzolták a vízvonalat a partra, majd a csónakot addig töltötték arannyal, míg elérte a felrajzolt vízvonalat.

A komplexum egyébként földrengés biztos, mert elforgatott csapos oszlopokra épült a talapzat és a Jamuna (A 9 szent folyó egyike) miatt vízzáró réteget is készítettek, így nem szivárog fel a folyó vize az épületek alá. A hívők nagyon "fókuszon" vannak - vagyis erősen hisznek a vallásukban -  ezért gazdagszanak meg. Gondolom, inkább a tanult emberek alakítottak egy egymást segítő közösséget, ami mindekinek hasznot hoz. Végül megnézzük a templomban Swaminarayan ülő szobrát, amely 11 m magas azért, mert 11 éves korában hagyta el a családját és kezdett zarándokolva tanulni. A szobrot 7 fémből készítették, amelynek a belső magja amalgám, a borítása pedig arany. Snehu Ben egy oldalsó oszlophoz vezet és kéri, hogy figyeljem a szobor mellkasát. Nem mondja meg mit láthatok, de mintha a szobor mellkasa mozogna a légzés ütemére. Nem tudom mennyire befolyásol a saját légzésem, okozhatja-e ezt az érzéki csalódást. Snehu Ben azt mondja ez azért van, mert a szobor felszentelt élőlény, a Swami benne él.

Snehu Ben spirituális tanítást is adott, amely szerint 3 fontos dologot kell észben tartanunk: Tudni, hogy Isten létezik, hallhatatlan (végtelen) és mindig bennünk van! Csak erre kell fókuszálni és tartani ezt a fókuszt. Este ajánlatos számadást vetni arról, hogyan éltem aznap. Megbántottam-e valakit szóban - mert az maradandóbb bántás, mint a verés. Miket tettem? Jó dolgokat, vagy rosszakat? Végül az Abhisek Mandapamba megyünk, ahol a tinédzser Swaminarayan murtiját (felszentelt szobrát) öntözöm meg a Gangesz szent vizével. A szertartás szerint a nevemet kimondva egy kívánságot kérhetek teljesülni a szenttől, majd egy kanálban vizet tartva  a folyókra kell áldást kérnem (persze a Dunára és Tiszára is kérek). Ezután a szobrot 2 kézben tartott korsóból kell vízzel locsolni, a lábát érinteni tiszteletem jeléül, majd a szemeimet és a szívemet érinteni. Kapok egy sárga-piros "madzagot" is a csuklómra, amit még 2 év múlva is viselek. Végül elkísér a szuvenír boltba, ahol képeslapokat vásárolok, mivel nem lehetett fotózni. Sem murtit, sem díszkiadású Swaminarayan tanításokat nem akarok vásárolni. Mindenfélére hivatkozom, többek között a könyvek méretére, súlyára, de Snehu Ben nem tágít. Azért, hogy el ne felejtsem a tanításokat saját pénzén vásárolja meg nekem ajándékba a tanítások egy utazó méretű kiadását. Nem mondhatnám, hogy túl sokat olvastam belőle, de nagy becsben őrzöm őket, miután végig cipeltem majd egy hónapig Indián.

Este még visszalátogatunk és megnézzük a csodás szökőkutakat lézerrel megvilágító grandiózus vízi showt. Természetesen a tematikus show a négy elem köré épül. A víz, tűz, levegő és éter elem színei, szimbólumai jelennek meg, az univerzum csillagait vetítik a falakra, mitológiai történetekkel.

Aki teheti feltétlenül szánjon egy teljes napot ennek a különleges templomkomplexumnak a meglátogatására. Persze Ausztráliában, Amerikában, Torontóban, Londonban járva is betérhetnénk egybe, hiszen a hívők hasonló templomokat építettek lakóhelyükön is.

2015.09.12-13. Éjjel érkezem Istambulba és mivel a gépem csak másnap este indul tovább, lehetőségem nyílik gyorsan végigjárni Isztambul fő látványosságait. A Hotel Vizyon Cityben, egy tizenfős dormitóriumban foglaltam szállást. A Hotel közel van a fő látványosságokhoz, metróval is jól megközelíthető.

Az időjárás miatt késik a gépünk, a metró már nem jár. Végül busszal jutok be a városba. Bár éjfél körül jár az idő, sok fiatallal találkozom az utcán, akik elirányítanak a hotel felé, de mondják, hogy még messze van. Végül egy taxist kérdezek meg, aki elvisz a hotelhez egy kialkudott, nem túl magas, mégis éjszakai tarifáért (nem is volt nagyon messze). Nem mondom, hogy nagyon nyugodtan szállok be 2 férfi mögé, de megúszom egy ajánlattal, ha mégis szórakozni támadna kedvem....ismernek néhány jó helyet. Gyorsan bemegyek a szállodába. A portás felpattan álmából és bevezet a terembe, ami egy éjszakára éppen megfelel. Egyedül vagyok, majd hajnal felé érkezik még 2 lány. Rövid alvás után a lehető legkorábban indulok útnak, hogy minél több nevezetességet megnézhessek.

A portás srác irányba állít az utcán és rövidesen elérem a villamost. Az éledező utcán finom bureket reggelizek teával és elsétálok a Kék mecsethez (ingyenes a belépés, de pogányoknak az oldalsó ajtón lehet bemenni, miután beöltöztünk egy burka féle földig érő ruhába). Rövid séta innen az Hagia Sophia (a belépőt bankkártyával automatából meg lehet vásárolni - korán itt még nincs hosszú sor). Átellenben a közeli víztározót lehet megtekinteni. Idegenvezetést is kínálnak, de az teljesen felesleges a tározóban.

Időm maradék részét a Topkapinak szentelem. Bankkártyával csak a normál belépőt lehet megvásárolni. Mivel a Háremet is meg akarom nézni mégiscsak kell készpénzt is költenem és persze egy kisebb sort is kiállnom. Szerencsére nem sok látogató kelt korán, ezért a hosszabb sorok majd később alakulnak ki itt is. Megállapítom, hogy ez is egy mogul erőd, előző utamon több ilyet láttam Indiában. Persze a komplexum nagyon szép és gyönyörű a kilátás a városra, a Boszporuszra. A palotaegyüttes nincs lerabolva, mint az indiaiak. Érdemes a kertekben is időt tölteni.

 Mivel a videó beágyazását a kiadó letiltotta, itt hallgathatod, míg olvasol, vagy nézheted meg:

https://www.youtube.com/watch?v=Oju9kp8tLpY

Előző utam alkalmával már kidolgoztam a saját technikámat az utazás előkészítésére (https://india2013.blog.hu/), így eléggé ellazázom a dolgot. Teszem ezt azért is, mert a szeptemberi útra már április elején megveszem a repjegyem. Már nagyon vágyom vissza és a jegyárak is megfizethetőek számomra, így nincs min gondolkodnom tovább. A védőoltások még nem jártak le - csak az agyhártya dulladás elleni -, de azzal már nem foglalkozom. Útlevelem még érvényes. Vízum ráér, ugyanis már elektronikus úton intézhető. A Ladakhban szükséges helyi engedélyeket megpróbálom ugyan itthonról elintézni, de végül arra a megállapításra jutok, hogy nem tudom melyik utazási irodába kérjem a "permitet". Jó döntésnek bizonyult, mert 1 nap alatt beszerzi nekem a legközelebbi irodát működtető fiatalember.

Nepált és Sikkimet szeretném meglátogatni, de egy véletlen beszélgetés után inkább Ladakhot választom hegyi célpontként. Persze Jamu & Kashmir is ott van a sarkon, de választanom kell. Az előző utam a védikus kultúra felé vezette az érdeklődésemet, így most a "szent helyeket" sem szeretném kihagyni. Vinod Bhai (https://india2013.blog.hu/2019/02/03/udaipur_es_kornyeke_csillagtura) folyamatosan figyelemmel kíséri az életemet, így megbeszéljük, hogy ő is hazalátogat és utazunk együtt is. Saját államába, Gujaratba invitál, de én másfelé vágyom. Végül azért megállapodunk abban, hogy 1 hetet együtt utazunk, mert Ladakhban még ő sem járt.

Lassan kialakul a terv. Delhi után a Leh és környékén található buddhista kolostorokat járjuk be. Felmerül bennem a hegyvidéki szent helyek, a Gangesz (Gangitri), és Jamuna (Jamunotri) folyók forrásának meglátogatása. Badrinath és Kedarnath híres zarándokhelyek, de a szűk időkeretem miatt lemondok róluk. Egy hónap alatt ekkora terület beutazhatatlan. (Azért lesz ezügyben még meglepi ) További útba eső, vagy meglátogatni kívánt városok a következők maradhatnak: Simla, Rishikesh, Haridwar, Khajuraho, Varanasi.

Leh-ben a Shanti stupán és a palotán kívül nem találok érdekességeket. A környékén Lamayuru, Thiksey, Hemis, Shey kolostorait szeretném meglátogatni. A Pangong Tso azért vonz, mert egyik kedvenc bollywoodi filmemben a Swades-ben láttam a gyönyörű tájat (http://www.bollywoodextra.hu/filmek/349-swades-we-the-people-2004). Diskit pedig szintén a kínai határ mellett, a Kardung-La-n (5359 m) a világ legmagasabban fekvő, motorikusan járható hágóján túl található.

Daramsala, Chandigharh sajnos biztos nem fér bele az időmbe. Végül arra gondolok, hogy Manalin keresztül jöhetek majd le a hegyről.

Persze valahogy fel is kell majd jutnom a Himalájába, ezért e-mailt írok egy busztársaságnak. Másnap érkezik a gyors és udvarias válasz, hogy szeptember 15. után, az időjárási viszonyok miatt nem indulnak buszok Leh-be, talán helyben találhatok majd magán vállalkozás buszát. Pfff... na és ha nem? Azért valahogy csak fel kell jutnom. Megkérdezek indiai ismerősöket, akik taxit ajánlanak, ami elég drága és beletelik állítólag 2-3 napba az út.

Nézzük akkor a repülési lehetőségeket. Nem túl sokkal drágábban 2 óra alatt felreppenhetek a Himalájába, ezért neki állok belföldi repjegyvásárlási lehetőség után kutatni. A https://www.cleartrip.com/ felületén vásárolom meg végül a helyi repjegyem. Vinod Bhai az otthoni kapcsolatával intézi. Sikerül is egy órával később induló gépre jegyet vennie...mindig van valami...