2015.09.20. Nawgal ahogy megígérte reggel elkísér a helyi taxiállomásra. Komótosan megalkuszik egy taxissal, aki hajlandó elvinni Deskitbe. Hogy miért akarok oda utazni és teszek meg mindent azért, hogy eljussak oda? Csak azért mert azt olvastam, hogy a világ legmagasabb (5602 m) motorikusan járható hágóján lehet odajutni és meglehetősen közel van Kínához. Ennyi. De nem így jövök el onnan!

A kb. 3 órás úton hatodmagammal utazom az 5 személyes taxiban. Csomagok a tetőn és hátul a csomagtartóban üzemanyagot is szállítunk. Ezt az autóban terjengő szagról tudom.

Már egy órája döcögünk talán a szerpentinen és még mindig látom Leh-t. Aprócska, de még látható. Végül eltűnik a hegyek közt és a már ismerősnek ható kietlen barna hegyek között furikázunk természetesen bollywoodi zenét hallgatva. Ezen az úton látok először a hegyoldalban lezuhant teherautót.

A helyiek valószínűleg „sietnek”, meg nekik mindennapos megszokott dolog lehet ez az utazás. Úgy „rohanunk” át a szállingózó hóesésben a vágyott Kardung La hágón, hogy ijedtemben rákiáltok a sofőrre: Stop, stop! Hátranéz, hogy mi a bajom. Megkérem, hogy egy fotó erejéig álljunk meg. Visszatolat, szerencsére annyira mégsem sietnek. Ráadásul hajlandó egy gyors fotót is készíteni rólam. A hágó egyébként talán csak 5390 m magasan van, de Lehben hozzácsapnak még 200 m-t, ami nem is olyan kevés, ha azt gyalogosan kell megmászni. 

Zötyögünk tovább, míg elérünk egy ellenőrző pontra, ahol a sofőr kiszáll és leadja az okmányaimat. Mivel katonai területen járunk természetesen ide is permit szükséges. Fehér ruhába öltözött katonákat látok, akik talán a közeli Siachen-gleccsert is felügyelik, hiszen egyre közelebb vagyunk a kínai határhoz.

A Shyok folyó mentén haladunk. Van itt minden, amit a tágra nyílt szem csak láthat. Szédítően magas hegy  tornyosul mellettünk és szemközt, szédítően mély völgy alattunk. Folyó, amin raftingolókat látok. Sivatag, ahol alig látni növényzetet, csak a homokot és odább mocsaras terület következik. És mindezt szinte majdnem egyszerre fogja be a szem, mert hihetetlen távolságra látni el a magasból ahogy haladunk a Nubra folyó völgye felé.

Vasárnap lévén Deskit szinte kihalt - de talán máskor is -, bár nem egy kis faluról beszélünk. 

Mivel reggel csak csajt ittam éhesen térek be egy étkezdébe, ami végre kínai. Kissé gyanúsan sok piros zselét tartalmaz a meglehetősen csípős eledel, de thalik és momók után kész ínyencség a kínai leves és tészta. 

Megelégedve baktatok a hotel felé a kapukon lévő szimbólumokat fotózva, míg rá nem eszmélek, hogy sürgősen meg kell találnom azt a hotelt, de leginkább a toalettjét. Szerencsére már nem vagyok messze és még éppen kibírom, míg megmutatják a szobámat, ahol berontok a fürdőbe és a piros zselé következményeképpen a "mérges macska fosás" miatt hosszabb időt töltök az angol WC-n. 

Közben az ablakon kibámulva nézem, ahogy valaki a magot válogatja az udvaron. Kimerülve dőlök le az ágyra és alszom egy órát.

A félkész hotelben egyébként hátul, az emeleten vannak a tágas és igazán kényelmes, kész szobák. Alvás után lebotorkálok a lépcsőn és a nepáli mindenes fiútól tűt, cérnát kérek, mert elszakadt a nadrágom. Készségesen segít a varrásban is. Egy másik lány is csatlakozik. Quatemalából érkezett és már egy hete trekkingel a környéken. Az ő nadrágja is szakadt - mutatja. Jót nevetünk és elindulunk egy közös sétára a közelinek tűnő kolostorba.

Séta közben megbeszéljük az indiai élményeinket. A lány az egyetemet befejezve indult több hónapos indiai utazásra. A tabletjét leejtette egy szirtről, ezért már csak a fejében tárolja az élményeit. Már nem is bánkódik az elveszett fotók, emlékek miatt. Készítünk fotókat is a környékről, buddhista szimbólumokról és egymásról.

A kolostor közelében ülő Maitreya Buddha szobrát a dalai láma szentelte fel 2010-ben. A Pakisztán felé néző 32 méteres szobor ülőpadján, hátul találunk egy ajtót. A beltérben Padmaszambhava mutrija fogad és tőle balra 100 kisebb Tara szobor. (Murtinak azt az istenség szobrot nevezik, ami fel van szentelve.) Persze akkor én ezt nem tudtam, csak egyszerűen megfogott a szobor és megálltam előtte imádkozni. Hihetetlen erőt éreztem áradni a szoborból. Nevezhetjük ezt a saját érzeteim felerősödésének, hiszen ezek az érzetek bennem vannak, mégis rendkívüli és máig emlékezetes érzés volt ott állni. Alig tudtam elszakadni a látványtól. Mintha a VIII. századi tantrikus misztikus tanító elevenedett volna ott meg.

Ezután átsétáltunk a kolostorba. Szép kis távolságra és emelkedőre épült a hatalmas területen álló kolostor együttes. Az üresnek tűnő udvaron egy szerzetes bácsi közeledett és beszédbe elegyedett velünk, majd meghívott a kis szobájába, ahol frissen készített csajt nekünk. A bácsi a "közeli" faluban lakott, de 11 éve a kolostorban él - tudtuk meg többek között.

Mivel nem is volt olyan közel a szállásunk, vissza indultunk, nehogy ránk esteledjen. Így is sötétedett, mire a hotelba értünk. A nepáli fiú kiváló szakácsnak is bizonyult, mert fenséges friss vacsorát rittyentett nekünk. Miközben a keze járt, a szája sem állt be. Megtudtuk hogyan került a hotelba, ott mi a dolga és viccesen elszórakoztatott, míg elkészült a vacsoránk.

Igazán gyönyörű napom volt, amire mindig szívesen emlékszem vissza.